Varga-Háli Dániel: Kollaboráció az iskolákban virtualizációval – effektív információközlés
A magyar középiskolák nagyon elmaradottak az információs technológia területein. Elsősorban az „e-enabled” szolgáltatásokat figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy komoly problémákkal küzdünk. Ezért egy olyan megoldásra van szükség, amely könnyen implementálható, olcsó és remek lehetőségeket nyújt mind a diákság, mind a tanárság számára.
Ezt egy Linux alapú operációs rendszerrel képzelte el az előadó, melyen többféle szolgáltatás fut egy időben úgy, hogy azok egymást nem akadályozzák, veszélyeztetik, vagy gátolnák. Itt jön szóba a virtualizáció, mely segítségével ez a feladat könnyen megoldható. Azért, hogy a diákok fájljaikat az iskola területén belül könnyen elérhessék egy FTP szervert, azért, hogy tudjanak levelezni, informálódni egy levelező rendszert, azért, hogy az aldomaineket a suli adminisztrátora maga kezelje BIND9-et és azért, hogy a nagyvilág tudjon a suli dolgairól egy web- és adatbázisszervert futtatna egyazon gép.
Egy 300 fős iskolát vett alapul, melyhez egy 200 fős kollégium kapcsolódik közvetlenül. Ennek igényeire specializálódva készítette el az 5 virtuális környezetből álló rendszert.
Ezen virtualizáció legnagyobb előnye, hogy (a weblapjuk szerint) ~0%-os a CPU extra terhelése a virtualizáció miatt és hogy az egyik daemon meghibásodása nem vinné le az egész rendszert. Egy ilyen rendszert ezerféleképp lehet egyénivé tenni és csupán egy új virtuális környezet elindításából állna az egész. A diákoknak akár lehetne saját VM-jük, amin kísérletezhetnek annak veszélye nélkül, hogy a rendszer bánná ezt.
A megoldáshoz felhasznált szoftverek: Zimbra Collaboration Suite OS Edition, Bind 9, Apache 2, PHP5, MySQL5, ProFTPd. Az előadó bemutatná az alapvető lehetőségeket és konfigurálási opciókat.
Varga-Háli Dániel
19 éves középiskolai diák. Informatikát iskolában nem tanult komoly szinten, tudását autodidakta módon, dokumentációk és howtok segítségével szerezte meg. Egy évet az Egyesült Államokban töltött, ahol CISCO rendszerekkel foglalkozott. Ezen irányú tanulmányait itthon is folytatja. Az előadás időpontjára a CCNA tanfolyam 4 szemeszterével is végez. Tud Perlben, Pythonban, C-ben, C#-ban és Assemblyben programozni. A Linuxot és a virtualizációt látja a legizgalmasabb témának az oktatásban.








