Az előadások fóliái elérhetők

(Beküldve: 2008. szeptember 20., 15:47)

Elkezdtük feltölteni az előadásokhoz kapcsolódó fóliákat. Igyekszünk a hiányzókat is begyűjteni az előadóinktól. A fóliákat a különböző előadások oldalain találhatjátok meg a leírások alatt.

Ebéd információk

(Beküldve: 2008. szeptember 9., 18:36)

A helyszín lapra feltettünk néhány hasznos információt, elsősorban az ebédszünettel kapcsolatban. A konferenciaközpont képviselői voltak olyan kedvesek, hogy előre rendelkezésünkre bocsátották a szombati ételkínálatot, illetve az árakat is.

Programok LIVE!

(Beküldve: 2008. szeptember 5., 13:56)

Egy kis csúszással, de publikáltuk végre a konferencia tervezett programját. Az összeállításkor figyelembe vettük a regisztráció során adott pontokat, és ezek alapján igyekeztünk a népszerűbb témákat a nagyobb előadókba beosztani.

Reméljük, hogy mindenki talál magának minden időpontban valami érdekeset. Ha pedig esetleg lemaradnál valamiről, mert nem tudsz két helyen egyszerre ott lenni, akkor sincs ok csüggedni: reményeink szerint minden előadásról készül videofelvétel, amelyet mindenki számára elérhetővé teszünk a konferencia után.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a sok önkéntesnek, akik jelentkeztek, hogy szívesen segítenének a rendezvény sikeres lebonyolításában.

Végezetül pedig tájékoztatni szeretnénk mindenkit arról, hogy az ebédszünet idején a konferenciaközpont étterme szeretettel vár mindenkit. Ezzel kapcsolatban még kerülnek fel további információk a honlapra. Ezeket majd a helyszín menüpont alatt keressétek.

Már csak bő egy hét van hátra, mi már izgatottan várjuk a konferenciát! :)

Üzemszünet

(Beküldve: 2008. szeptember 2., 9:51)

Az FSF.hu szervereinek karbantartása az Ubuntu Konferncia honlapját is érinti ma délután-este-éjszaka. A szolgáltatáskiesést arra fogjuk felhasználni, hogy összesítsük a beérkezett regisztrációkat, és elkezdjük kinyomtatni a névjegykártyákat.

Továbbra is kérem azokat, akik nem tudnak eljönni, jelezzék az utóbbi hírben megadott címen, hogy aki esetleg későn ébredt, legyen lehetősége eljönni. Most már tényleg a helyszín befogadóképességének határát súroljuk. Nem számítva az előadókat, a szervezőket és a meghívott vendégeket, 420 látogatót várunk.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részvételével támogatja a konferenciát!

FRISSÍTÉS: az átállás át lett ütemezve csütörtökre. Ettől függetlenül még ma elkészül a konferencia véglegesnek tekinthető programja, amely reményeink szerint az esti órákben felkerül ide a honlapra is.

Néhány rövid hír

(Beküldve: 2008. augusztus 30., 22:55)

1. Elkezdtük feltölteni a helyszínnel kapcsolatos információkat, elsősorban a megközelítésre koncentrálva. Ehhez kapcsolódik egy Google térkép is, amely tartalmazza a helyszínt és a fontosabb tájékozódási pontokat. Reméljük hasznosnak találjátok!

2. A helyszínnel történő egyeztetés során ígéretet tettek arra, hogy a két keréken érkezőknek lesz lehetőségük zárt helyen elhelyezniük bringájukat.

3. Nagyon úgy fest, hogy így két héttel a konferencia kezdete előtt beteltek a helyek, már több mint 400-an regisztráltak látogatóként. A limitet picivel megemeltük, de tényleg ez a maximum. Éppen ezért arra kérjük azokat, akik esetleg mégsem tudnak eljönni, hogy jelezzék ezt felénk (a szilveszter PONT farkas KUKAC gmail PONT com e-mail címen), így a felszabadult helyekre lecsaphatnak a későn ébredők :)

Önkénteseket keresünk

(Beküldve: 2008. augusztus 21., 10:56)

A konferencia sikeres lebonyolításához néhány önkéntesre lenne szükségünk. Az alábbi feladatokra keresünk embereket:

A segítségért cserébe egy Ubuntu pólót tudunk felajánlani, ezért jelentkezéskor kérjük adjátok meg a pólóméreteteket. A jelentkezéseket az ubuntuconf@googlegroups.com címre várjuk.

Népszerűsítsd a konferenciát!

(Beküldve: 2008. augusztus 15., 23:35)

Toros remek bannereket készített, hogy bárki reklámozhassa saját oldalán a konferenciát.

Egyúttal örömmel jelentjük, hogy az ITPages csatlakozott a HUP mellé médiatámogatóként. Ez azt jelenti, hogy videofelvételt és beszámolót várhatunk tőlük a rendezvény végeztével.

Bannerek több méretben.

Időpontok

(Beküldve: 2008. augusztus 10., 11:11)

Mivel még nincs végleges program, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy mikor is kezdődik pontosan a konferencia és meddig tart. Igyekeztünk a két évvel ezelőttihez hasonlóan „vidékbarát” időpontot találni a kezdéshez.

A helyszíni regisztráció várhatóan 9 órakor, míg az előadások 10 óra körül kezdődnek majd. Várható befejezés 17:30 körül.

Reméljük minél többen el tudtok jönni vidékről is! (Pontos információk hamarosan felkerülnek a helyszín megközelítéséhez is, de pl. a Keleti pályaudvartól 20-25 percre van BKV-val.)

Beindult a regisztráció

(Beküldve: 2008. augusztus 9., 22:12)

Örömmel jelentjük, hogy mostantól már lehetőség van az online regisztrációra.

Elkészült a honlap

(Beküldve: 2008. augusztus 8., 23:12)

Igazából csak a motorháztető alatt történtek a dolgok, így az előző változathoz képest csak annyi a különbség, hogy megjelent egy „program” feliratú menüpont. Ez alatt meg lehet tekinteni az előadások listáját.

Hamarosan a regisztráció is beindul, addig is köszönjük a türelmeteket.

Előadók jelentkezését várjuk

(Beküldve: 2008. május 1., 0:44)

Szeretnénk, hogy látogatóink minél több érdekes és hasznos dologgal ismerkedhessenek meg, de ehhez a te segítségedre is szükségünk van! Várjuk előadók jelentkezését a konferenciára a következő „műfajokban”: 20 perces kiselőadás, 45 perces előadás, és nx45 perces workshop (ahol n egy általad ideálisnak vélt egész szám, értéke az 1 és 3 közötti zárt intervallumba eshet). Témával kapcsolatos megkötés nincs, de örülünk, ha legalább lazán kapcsolódik az Ubuntu Linuxhoz és/vagy a szabad szoftverekhez.

Jelentkezéshez nem kell mást tenned, mint hogy az alábbi információkat eljuttatod hozzánk:

Jelentkezési határidő: 2008. június 30.

A jelentkezéseket a szervezők és néhány felkért szakember fogja elbírálni. Eredmények ezen a honlapon várhatóak 2008. augusztus 8-án.

További támogatókat keresünk

(Beküldve: 2008. május 1., 0:42)

Idén is szeretnénk, hogy bárki számára ingyenes lehessen a konferencián való részvétel. Ehhez elengedhetetlen segítséget nyújtanak támogatóink, hiszen az ő hozzájárulásaikból tudjuk kifizetni a terembérletet, a technikai hátteret és a sok további kiadást, amelyek egy ilyen méretű rendezvénnyel együtt járnak. Megfelelő mennyiségű támogatás esetén mindent meg fogunk tenni, hogy legalább egy neves külföldi előadót is elcsábítsunk. Ha szeretnéd támogatni az idei év legnagyobb szabad szoftveres témájú eseményét, keresd a konferencia főszervezőjét (Farkas Szilveszter), aki záros határidőn belül vázolja számodra a lehetőségeket.

Amit már most tudni lehet

(Beküldve: 2008. május 1., 0:41)

Az előadások párhuzamosan 3 helyszínen fognak folyni: egy 300 fő befogadására alkalmas előadóban, egy 50 fős teremben és egy 40 fős workshop teremben. Az előadások közötti szünetekben igénybe lehet venni a büfé szolgáltatásait, illetve kiállítóink standjainál lehet érdeklődni a legújabb technológiák iránt az aulában.

Helyszín: CEU Konferenciaközpont (1106 Budapest, X. kerület, Kerepesi út 87.)

Időpont: 2008. szeptember 13. (szombat)

Idén ismét lesz Ubuntu Konferencia!

(Beküldve: 2008. május 1., 0:39)

A magyar Ubuntu közösség és az FSF.hu Alapítvány közös szervezésében idén ismét megrendezésre kerül a 2006-os év legnépszerűbb hazai szabad szoftveres témájú eseménye, a Magyarországi Ubuntu Konferencia.

Köszönetnyilvánítás

(Beküldve: 2008. május 1., 0:38)

Ezúton szeretnénk megköszönni Kéménczy Kálmánnak a konferencia honlap designjának elkészítését.